Édes őszi eső,
Csacsogva hogy szalad,
Zord fellegek alatt.
Míg száz kedves nesz,
Füledbe búsan szól,
Ahogy a földre csap.
Egyre csak muzsikál
Sorsunk dallamán,
Mulandó égi had.
Eltört idő, arcán
Boldog mosoly, pihen,
Ázott és álmatag.
A lét ablakán ül
Nem szól, csak néz reád,
S retteg, hogy ottmarad.
A végtelen kopog,
Fáradt pillanat vár,
Különös, hallgatag.
Csendesen hull alá
Majd indul a művész,
A harmat elapad.
Elhalkul a játék,
A zenének vége,
S teljesen alábbhagy.
